Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Liga • Transilvanian Independent Amateur Icehockey League

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Látogatók száma
970810
Üdvözöljük Vendég    

Szezonnyitó gyűlés, fontos dolgok...

A gyűlés fő témája az újonnan benevezett csapatok bejelentkezési szándékának a megbeszélése volt .

Tulajdonképpen 3 új csapat jelentkezett be a Liga bajnokságába ebből 2 csapat csak szóban, egy pedig, a "Csíki Kakasok" már le is küldtek minden adatot amit kért a Liga Bizottsága és fel is lett vezetve az oldalra. Mindezeket az adatokat igazából szeptember 12-ére kellett leadni.

A gyúlés folyamán megegyeztek a csapatvezetők, hogy haladékot adnak szombat estig (szept.16.) hogy leadhassa ez a két csapat is a névsorát, amellyel szeretne indulni a bajnokságban. Persze minden más csapat is le kell adja, ha változás volt a csapatában, ha igazoltak esetleg játékost vagy játékosokat ezen időpontig.

A másik fontos téma, ami ugyancsak ehhez a témához kapcsolódik, hogy a bizottság csak azzal a feltétellel fogadja el az új csapatok benevezését a Ligába, ha nem hozott el tőbb mint 2 játékost más csapatoktól, mert ugyanis egyidejűleg csak 2 játékost lehet átigazolni egyik csapatból egy másikba, szóval a bajnokság kezdetén lehet akár tőbb csapatból is igazolni játékosokat, de csapatonként nem haladhatja meg a 2 játékost ha pedig elkezdődött a bajnokság, attól a pillanattól már csak 60 nap múlva lehet igazolni újabb játékost de számszerint csak kettőt, ugyanis így elkerülhető a csapategyesítés vagy a játékosok elhozásával a csapat felbomlás is amelyre voltak példák a Marmipal és az Ezüstfenyő esetében is. Ezeket a leigazolások csak akkor lépnek érvénybe, ha a Liga Bizottsága ellenőrizte és jóváhagyta.

  Egy másik fontos téma, a Bajnokság folyamata...

Elkezdődik egy Túr-al, amit sorsolás előz meg és az összegyűlt pontok alapján a bajnokság eloszlik kétfelé, egy erősebb és egy gyengébb csoportra. A sorsolás, a tavalyi szezon által felállított ranglista szerint lesz megoldva, a benevező csapatok a  benevezési időpontjaik szerint adódnak a sorsolási listához...ezután pedig a kettéválás után ugyancsak az idei szezon statisztikai sorrendje szerint lesz a sorsolás mindkét csoportban.

Mindezek a fejlemények a 2011-12-es szezonra érvényesek egyelőre.

A kapusokkal kapcsolatosan :

   Minden csapatnak lehet egy kapusa meg egy pótkapusa. Ha valamilyen okból kifolyólag egy csapat kapusa nem tud megjelenni a csapata mérkőzésén, akkor az ilyen esetekre az adott csapat megjelőlhet egy másik kapust a Ligán belül, hogy védhessen azon mérkőzésen, de csak mindig ugyanazon kapussal teheti meg ezt. Ha ilyen esetben a megjelőlt kapus sem tud védeni a mérkőzésen és a szabályzatban megállapított időponton belül nem tudja lejátszani a csapat a mérkőzését kapushiány miatt, akkor azon mérkőzést elveszíti 0-5 ös arányban.

Copyright © 2010 - 2016, minden jog fenntartva